Vár, madarak, ima

7. nap

Esős, de ugyanakkor eseménydús napnak néztem elé szerda reggel, amikor a japán anyukámmal együtt mentünk be a városba - ő dolgozni, én meg kirándulni mentem. Találkoztam a helyi körzetelnökkel és a fiával, Taishivel, majd együtt elmentünk a Shimane megyei hivatalának az oktatásügyi osztályára (legjobban így tudom leírni). Mentem a körzetelnök mögött be egy nagy irodába, ahol kb. 20 ember dolgozik, beléptem, és mindenki rám nézett, vigyorgott, köszönt, meghajolt, én meg csak vigyorogtam mint a vadalma, azt se tudtam, mi történik ott. Utána megismerkedtem egy bizonyára magas pozícióban lévő úriemberrel, akivel angolul beszélgettem az itteni dolgokról, és megtudtam tőle, hogy lesz majd lehetőségem japán nyelvű órákon részt venni, hogy többet és gyorsabban tanuljak. Király!

Utána Taishivel (aki egy 19 éves, egyetemista fiú) a szakadó esőben elmentünk a Matsue várba. Fallal körbekerített várkert, rengeteg virág, fa, kövek, hagyományos épületek és a várat jelképesen őrző harcosnak beöltözött emberek fogadtak minket. Ismeritek azt az érzést, amikor valamit éveken keresztül képeken, videókon és élménybeszámolókon keresztül ismersz, majd egyszer csak ott van előtted, és a saját két szemeddel látod? Na pont ezt éreztem én is. Csak néztem és ámultam az egész séta során. Az eső ellenére igyekeztünk minél több helyre elmenni, mert a parkban több épület is található. Először a toronyba mentünk be, ami most már múzeumként üzemel. Érdekes dolog volt számomra, hogy itt is le kellett vennem a cipőt, és zokniban kellett végigmennem az egész múzeumon. Nem hiába, a japánok figyelnek a tisztaságra. Maga az épület 6 szintből áll, az másodiktól az ötödik szinten kiállítási tárgyak vannak, a legfelső szintről pedig a várost lehet megcsodálni, mert a várkert egyébként a város közepén helyezkedik el. A kiállítási tárgyak közül leginkább a szamurájegyenruhák, a fegyverek, a harci eszközök, a belső dekorációk, festmények és a korabeli város makettjei tetszettek - és ezzel szerintem mindent le is fedtem, amit ott láttam. :')

A bejárat melletti kis házikó

 

A várkert területén található szentély

A torony, amely ma múzeum

Kézzel festett falikép

A várkert korabeli képét ábrázoló makett

Matsue város korabeli képét ábrázoló makett

Szamurájruha

Történelmi kitekintés:

A Matsue várkastélyt 1607-ben kezdték el építeni, majd 1622-re fejezték be teljesen. A vár azon kevés építmények egyike, amely megmaradt a középkori japán várak közül. Támadás soha nem érte, mert Japán nagy, feudális hatalmi harci időszaka után épült. Azonban 1875-ben a torony kivételével az összes épületet lerombolták. Az 1950-es években megkezdődött az újjáépítés és felújítás.

Amint végeztünk a várkertben, folytattuk utunkat: irány Izumo! Vonatra ültünk Taishivel, ahol a legnagyobb örömömre egy csapat kisiskolás osztálykiránduláson vett részt, és ahogy felszálltam a vonatra, éreztem, hogy minden tekintet felém szegeződik. És egyszerre kezdték el halkan mondogatni, hogy "gaijin" (ami azt jelenti, hogy külföldi). Nagyon aranyosak voltak, ahogy egész úton engem néztek. Ez persze nem meglepő, a fogadóanyukám mesélte, hogy Japánban, ezen a környéken pedig főleg nagy újdonságnak számít a külföldi, mert ritkán fordul meg. De végtelen nagy szeretettel és kedvességet tudják fogadni a külföldieket, és ezt már én is megtapasztaltam. 

Na, tehát folytattuk az utunkat, de még mielőtt elmentünk volna Izumóba (ami egy másfél órás vonatozást jelentett), félúton megálltunk a Vogel-Parkban, ahol a környék legnagyobb madár- és virágkiállítását néztük meg. Alapvetően nem lelkesedtem az ötletért, de miért ne alapon bementünk. Sok madár és még annál is több virág az, amit láttam. Tartottam a kezemben sast, etettem emut és papagájt a saját kezemből. Ja, és minden etetés után szappannal és alkohollal meg kellett mossam a kezemet. Itt tényleg odafigyelnek a higiéniára.

Virág- és színáradat a Vogel-parkban

Utána pihentünk egy kicsit, megettem életem első japán sütijét, ami szerintem a vaníliás palacsintatorta nevet is kaphatta volna, de a lényeg, hogy finom volt.

Megjött a vonat, irány Izumo útitársammal, Taishivel, aki nagyon kedvesen mesélt nekem mindenről, egyetlen probléma volt, hogy nem értettem. Az egész nap így telt, de nagyon jól szórakoztam vele. Minden jelentősebb épületnél fényképet akart csinálni, de úgy, hogy én az épület előtt pózolok. Az elején vicces volt, aztán már kezdtem furán érezni magam, de persze pózoltam, mert miért ne. :') De tényleg nagyon jófej volt, a nap végére már angolul is megpróbált velem kommunikálni.

Na, megérkeztünk Izumóba. Először is kerestünk egy helyet, ahol tudtunk enni Izumo-sobát (tésztát), és úgy egy óra múlva meg is találtuk, beültünk és ettünk. Az Izumo-soba állítólag a környék egyik leghíresebb étele, ezért megtiszteltetésnek éreztem, hogy én is ehettem ebből. Kicsit csípős, fűszeres volt az íze, nagyon finom volt!

Utána irány a nap fénypontja: az Izumo Taisha, azaz az Izumo Nagyszentély, amely Japán egyik legrégibb és legnagyobb sintó szentélye, a zarándokok egyik állomása, egyben imahely, és a vallás szerint októberben Japán összes, mintegy 8 millió istenének a gyülekezőhelye.

A szentélypark bejárata

(A park területe nagy, északi és déli szárnyak is megtalálhatók benne, több épülettel és imahellyel. Pontosan nem lehet tudni, mikor épült, de egy 950-es írás szerint az Izumo szentély volt a legmagasabb épület, mintegy 40 méter magas. Az évszázadok során azonban lejjebb bontották az egyszerűség kedvéért.) 

A rossz idő ellenére aznap is sok ember ellátogatott, hogy elmondjon egy imát. Mivel Japánban ez az időszak a vizsgák és dolgozatok ideje, sokan itt próbálnak meg szerencsét nyerni maguknak. A bejárattól nem messze külön két (egy lovat és egy bikát ábrázoló) szobrot állítottak, és a hagyomány szerint a fejét simogatva szerencse és jó energia áramlik belénk. Hát belém áradt rendesen :')

Háttérben a nagy szentély, ahova nem lehet bemenni

Az egész park területén több kisebb-nagyobb imahelyet állítottak fel, a legjelentősebbnél például már kamerát sem lehetett használni. Taishivel megnéztük az összes épületet, megtanította, hogyan kell imádkozni, amit persze után 4-5 alkalommal gyakoroltatott is velem. A végére már igazán belejöttem. 

Imahely a vízesés mellett

Egy eldugottabb szentély, ahova nem szabad bemenni

Amint körbenéztünk mindent, elhatároztam, hogy venni akarok valami kis szuvenírt, hogy emlékezzek erre a napra. A legnyüzsgőbb sétáló részen az összes boltba bementünk, de sehol nem találtam semmi értelmeset, csak ékszereket és evőeszközöket. Így úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a közelben lévő régészeti kiállításra, hátha ott találok valamit. Hát, találtam is, egy kis kitűzőt (amit tényleg csak emléknek vettem, hogy emlékezzek erre a napra), majd utána bementünk a múzeumba is. Meglepődtem, mert mivel külföldi vagyok, és nálam volt az útlevelem, ezért kedvezményt is kaptam, jejj! :) A kiállítás érdekes volt, rengeteg makettet és életnagyságú szobrot láttam. És tartottam a kezemben igazi katanát! :) 

A nap végére eléggé fáradtan, de élményekkel teli zötyögtünk haza a vonattal. Elköszöntem Taishitól, és a fogadóanyukámmal elmentünk a kamerámért, aminek elképesztő módon örültem. Azóta mindenhova viszem magammal, és ha nem járok úgy, mint hétfőn, akkor az aksit is feltöltöm! :)