A japán életem kezdete

3. nap - Első este a japán családdal

Mint ahogy az előző bejegyzésben is írtam, hosszú hónapok után végre találkoztam a fogadócsaládommal. Amikor megérkeztem a Matsue város állomására, idegesen, izgatottan, fáradtan de kalandvággyal teli szálltam le a buszról, és egyből megláttam az AFS önkéntesek és a fogadócsaládom által tartott üdvözlő transzparenst. Ott minden önkéntes bemutatkozott, de a nevükre már nem emlékszem, annyira boldogság fogott el, hogy végre ott lehetek. 

Hazafele úton csekély japán nyelvtudással próbáltam megérteni és válaszolni a kérdésekre, meg persze én is kérdezni egy-két éppen aktuális dolgot. Közben bevásároltunk, megnéztük az iskolámat kívülről, majd hazamentünk. 

Jött az őrangyalom is (Itt LP-nek, liaison personnek hívják egyébként), és szépen lassan elmagyarázták nekem a szabályokat - szerencsére nincs semmi nagyon szokatlan, nagyjából ugyanúgy működnek a dolgok, mint ahogy eddig megszoktam. A vacsit azt kötelezően együtt kell tölteni, ez japán szokás. Általában mindenki sokáig dolgozik vagy sokáig van iskolában, ezért csak este van lehetőségük találkozni. Ezért alakult ki, hogy a vacsi az mindig együtt telik el. 

Utána körbevezettek a lakásban és megmutatták a szobámat ( Juhééj, saját szoba :D ). Majd közben megjött az fogadóapa is, aki egész nap dolgozott, befutott a nagymama is, aki szintén a kertben töltötte az egész napját, és együtt közösen elkezdtünk vacsizni. 

Ez volt életem első igazi japán étkezése, és nagyon nagy izgatottsággal vártam, persze egy kicsit tartottam is tőle. De finom volt! Rengeteg zöldséget esznek a japánok, mellé halat vagy csirkehúst. És persze rizst. A rizs és a japán tea (természetesen cukor és citrom nélkül!) minden étkezés fontos eleme. Rizzsel kezdünk és ha az étkezés közben kiürül a rizses tál, akkor abba öntjük a teát. 

Szó mi szó, eléggé be voltam ijedve a vacsora közben is. Mindenki japánul beszélt körülöttem, én meg csak néztem nagy szemekkel, hogy mégis mi folyik itt. A fogadóanyukám nagyon aranyos azóta is, mindig mindent lassan, alapvető szavakkal, kézzel-lábbal magyaráz el nekem vagy kérdez tőlem. Ugyanúgy a nagymama szavait is megértem. Ha pedig valaki más kérdez tőlem valamit és nem értem, akkor az anyukához fordulok, mert ő tud az én nyelvemen beszélni :)

Vacsora után odaadtam a családnak a Magyarországról hozott ajándékokat, a reakcióból ítélve nagyon örültek nekik :) Többek között hoztam nekik egy hungarikumokról szóló könyvet, amelyben van angol leírás is, és azokról a dolgokról meséltem nekik 1-2 dolgot. Kellemes este volt, bár azért lehetett érezni, hogy a jeget még meg kell törni. De amint jobban megtanulok japánul, könnyebb lesz a kommunikáció. :)

Utána pedig alvás, mert másnap kezdődött az igazi, első, japán napom! :) 

4. nap - Város, tea, séta

Mivel előző nap megbeszéltem a családdal, hogy szeretnék venni egy kamerát, ezért vasárnap bementünk a városba. Közbe beugrottunk a fogadóanyukám szüleihez is, ahol megvendégeltek minket egy teával, amit a hagyományos japán asztalnál, a kotatsunál ittunk meg és közben beszélgettünk. A kotatsu úgy működik, hogy le kell térdelni vagy törökülni az asztal mellé, és a takaróval betakarózol, hogy ne fázz. Plusz az asztalt alulról fűtik is, régebben szénnel, ma már inkább elektromos árammal. Ez így szépen hangzik, mi? Csak egy olyan 15 perc ülés vagy térdelés után nagyon elgémberedik mindened, és bárhogy mozgolódsz, sehogy se jó. Hát ez velem megtörtént. :D Viszont túléltem és kaptam a nagymamától japán édességeket is. Nagyon aranyosak ők is, csak kár, hogy nem értem, mit beszélnek. Na majd hamarosan! 

Ramen

Utána elmentünk egy fesztiválra, ahol különböző önkéntes-szervezetek állították fel standjaikat. Kerestük az AFS-es önkénteseket is, de ők akkorra már elmentek. Majd beültünk egy étterembe ahol (fiatal japán lányok társaságában :P) megettünk egy rament. Életem első ramenje volt, és megtanultam, hogy itt szürcsölni kell. Gondoltam magamban, ha ezt Magyarországon csinálnám, mindenki furán nézne rám. De ez itt Japán! 

Utána mentünk a városba, megrendeltük a kamerát, bementünk 3-4 helybeli boltba, majd hazajöttünk. 

Ebéd után az apukával elmentünk sétálni, meglátogattunk az egyik szomszéd idős házaspárt, akik szintén meghívtak minket egy teára. Itt volt szerencsém megkóstolni az igazi, japán teát, amelyet nem tealevélből csinálnak, hanem a leőrölt port verik fel habossá forró vízben. Keserű volt, a végén nagyon erőlködtem, hogy megigyam, de összességében nagyon kellemes élménynek találtam. :) És a néni csak miattam csinálta. Itt tényleg nagyon aranyosak az emberek.

5. nap - Fedezzük fel a környéket

Mivel a fogadótesóm iskolában, a szülők dolgoznak, a nagymama pedig a kertben szorgoskodott, egyedül voltam a nap nagy részében. Ekkor írtam az első helyzetjelentő bejegyzést és írtam pár embernek levelet, hogy jól vagyok, élek. 

Utána kipróbáltam a biciklit, mentem egy kört a faluban. A falu hegyoldalon fekszik, hozzá kell még szokjak ahhoz, hogy bár lefele könnyű, visszafele már nagyon nem! Összefutottam egy a kertét művelő japán idős nénivel, akinek bemutatkoznak, és bár nem értettem, amit mondott, nagyon jót nevettünk. Hazamentem és elkezdtem töltögetni az AFS-es japán könyveket, ami nekem ismétlés ugyan, de fontosnak tartottam, hogy mindent az elejéről vegyek át, hogy mindenben biztos legyek. Időm mint a tenger, a suliig még 2 hetem van. 

Aznap a nagymamával ebédeltem együtt, aki nagyon aranyosan mindent elmagyarázott nekem japánul. 

Este a vacsora után a körzetelnökhelyettes, Tanabe-san látogatott el hozzánk, hoztak nekem egyenruhát! (Ha teljesen kész lesz, rakok fel róla képeket is) Örültem, hogy végre egy kicsit tudtam angolt is használni vele, sokkal felszabadultabban tudtam beszélni. 

6. nap - Ismét felfedezőtúra

Mivel rengeteg időm van most, gondoltam elmegyek nagyobb sétára és felfedezem a távolabbi környéket. A táj elképesztően gyönyörű, minden zöld és virágok mindenhol. Van egy folyó, ami végigmegy a falun, így bármerre megyek, hallom a vízcsobogást. 

Illetve a falutól egy olyan 3 kilométerre van egy beltenger, amelynek a másik oldalán helyezkedik a Daisen, amiről korábban írtam. És ha szép az idő, akkor lehet látni. :') 

Az egyetlen gond csak az volt, hogy a szél iszonyatosan fújt, és bár nem esett az eső, de nagyon megnehezítette így a túrámat. Visszafele már gyalogoltam. 

7. nap - Matsuejou, Vogel-Park, Izumotaisha

Szerdán az egyik önkéntes fiának a segítségével felfedeztem Matsue város 1600-ban épült erődjét, a környék leghíresebb és legnagyobb szentélyét, a kettő között pedig megnéztünk egy madár- és virágmúzeumot, etettünk emukat és kóstoltam soba levest. 

De ezekről a következő bejegyzésben számolok be, ez ís már eléggé hosszúra sikeredett. :)